Monoton üget a süppedő homokon a sivatag lova,
a tétova teve, tova.
Hátán rezegve mozog a kúp alakú púp.
Helyzete nem szerencsés, apró szemcsés
homokkal telve a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat kutat, még öt-hat nap kullog, baktat.
Az itató tava távol,
s oly retteniő messze még az oázis,
erre utal az alábbi fohász is:
Tevék ura,
te tevél tevévé engem eleve,
s teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél vélvén vén híved neved feledve,
elvetemedve vádol.
Nem, vidd el tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet vert vederbe feltekerve nem vedelve
lett betelve a te tevéd szenvedelme.
Te nevedben legyen eme neveletlen tevetetem eltemetve,
s evezzel avaz teve
levelkévét
kivilevelhevelteve.
