Megjelenítés módja:
 
Előző 1 200 1 2 ... 250 500 750 1000 1250 1500 1631  Utolsó


Brassói pulykapecsenye

Brassói pulykapecsenyeHozzávalók

1,2 kg burgonya, só
70-80 dkg Bábolna kicsontozott,
leb?rözött pulyka fels?comb
8- 10 dkg füstölt szalonna
2 ev?kanál olaj
6 gerezd fokhagyma
1 csapott kiskanál paradicsompüré
1 mokkáskanál ?rölt fekete bors
a burgonya sütéséhez:
b?ven olaj
a díszítéshez:
1 kis csokor petrezselyem

      A burgonyát kefével dörzsölgetve jól megmossuk, majd kb 1 kiskanálnyi sóval ízesített vízben, a héjában megf?zzük, lesz?rjük. A pulyka fels?combot kicsontozzuk, b?rét lefejtjük, húsát rostjaira mer?legesen, kisujjnyi vastagon felszeleteljük, majd lehet?leg továbbra is a rostokra mer?legesen csíkokra vágjuk. A szalonnát ugyancsak vékony csíkokra metéljük, és az olajon, lábasban, kevergetve kb. 2 perc alatt üvegesre sütjük. A húst hozzáadjuk, további 3-4 percig sütjük, ezalatt körös-körül kifehéredik. A présen áttört fokhagyma felével, a paradicsompürével, a borssal és 1 csapott kiskanálnyi sóval ízesítjük. 2 deci vizet aláöntünk, majd lefödve, kis lángon, kb. 40 perc alatt vajpuhára pároljuk. Az utolsó 4-5 percre a maradék fokhagymát is hozzáadjuk, ha kell utánaízesítjük. Amikor kész, fedelét levesszük, a húst nagy lángon 3-4 perc alatt zsírjára sütjük. Ezzel kész is a brassói. Aki szereti, szaftosabbra is f?zheti. Ehhez 1 csapott ev?kanálnyi lisztet 2-2,5 deci hideg vízzel simára keverünk, a puha húsra öntjük, és kevergetve 2-3 percig forraljuk, így kellemesen s?r? leve lesz. Megkóstoljuk, egy kicsit utánaízesítjük. A puha burgonyát meghámozzuk, hasábokra vágjuk. B?, félliternyi forró olajba szórjuk, és néhány perc alatt megsütjük. Legkényelmesebb olajsüt?ben sütni. Ha kész, sz?r?lapáttal kiemeljük, papírtörl?re halmozva a felesleges zsiradékot leitatjuk róla, végül a hússal összeforgatjuk.


Elkészítési id?: 1 óra 30 perc.
Egy adag: 881 kcal / 3580 kJ.

Jótanács: elkészítése közepesen nehéz, ára közepesen drága.
Forrás: www.eszemiszom.hu

Megjegyzések: Megjegyzés hozzáfűzése

Felhasználó ÉrtékelésNehézségDátum
Még senki nem fűzött megjegyzést a recepthez

KategóriaHozzávalóMennyiség

©2019 4WAY