Megjelenítés módja:
 
Előző 1 634 1 2 ... 750 1000 1250 1500 1631  Utolsó


Keszeg sütve

Keszeg sütveHozzávalók

4 konyhakész keszeg
(egyenként 45 dkg)

12 dkg liszt
1 csapott kiskanál
pirospaprika
1 mokkáskanál
?rölt bors
a sütéshez:
b?ven olaj

A keszegeket megmossuk, leszárogatjuk, majd mindkét oldalukat s?r?n beirdaljuk (jobb helyeken eleve így kapható). Kívül-belül besózzuk, fél órán át pihentetjük. A lisztben a pirospaprikát meg a borsot elkeverjük, a keszegeket jól beleforgatjuk. A sütés következik, amire a szokásosnál jobban kell figyelni. A probléma már a megfelel? edény kiválasztásával kezd?dik, hiszen a háziasszonyok ritkán rendelkeznek akkora serpeny?vel, mint a vendégl?k. De biztosan van otthon szélesebb vaslábasuk vagy teflontepsijük. Mindkett? jó a hal sütéséhez. Az edénybe annyi olajat öntünk, amennyi majd a keszeget félig ellepi. Megforrósítjuk, és a halat kis lángon kb. 8 percig sütjük, majd megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük. Szalvétára szedve lecsöpögtetjük. Az a legfontosabb, hogy ropogósra, barnára süssük, így a beirdalt hal apró szálkái is átsülnek, ehet?ek lesznek. Csak a gerince, a nagyobb szálkái meg a feje marad meg. Mi- után nem lehet egyszerre megsütni az összeset, süt?ben kell megmelegíteni az els?ket, hogy forrón tálalhassuk azokat.


Elkészítési id?: 1 óra 10 perc.
Egy adag: 405 kcal / 1693 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor 

Jótanács: Ha nem konyhakész keszegb?l készítjük, a halat a pontyhoz hasonlóan kell lepikkelyezni és kibelezni..


Forrás: www.eszemiszom.hu

Megjegyzések: Megjegyzés hozzáfűzése
Felhasználó ÉrtékelésNehézségDátum
Még senki nem fűzött megjegyzést a recepthez

KategóriaHozzávalóMennyiség

©2019 4WAY